Se veled, se nélküled


Van az úgy, hogy a párok összevesznek, kibékülnek, majd megint összevesznek. És akadnak párok, akik kialakult forgatókönyv szerint évtizedeken keresztül is képesek egymással játszani. Hol együtt, hol külön. Csupán egyre nem képesek, az elszakadásra.

Két fél nem mindig egy egész

Katáékról senki meg nem mondaná, hogy legalább kéthavonta szakítanak. Mert ha együtt vannak, a legtökéletesebb harmónia veszi őket körül. Persze csak egy darabig. Aztán kicsit külön költöznek, ami után gyorsan megállapítják, hogy valójában képtelenek a másik nélkül élni, majd ezt követően még gyorsabban új lakást bérelnek. És ez már így megy negyedik éve. Mintha csak ez az örök civakodás tartaná életben a kapcsolatukat.

– Valószínűleg így van, mert más normális magyarázatot nem találok arra, hogy miért kezdjük mindig újra egymással – mondja Kata. – Egy darabig azt hittem, mi vagyunk az a tökéletes pár, az a tényleg tökéletes, akik minden porcikájukkal összeillenek. Egyetemistaként botlottunk egymásba, szó szerint, az egyik előadóterem ajtajában. Az első időszakban teljesen normális volt, hogy néhány hét után szakítottunk. Valami marhaságon vesztünk össze.

Pár nap múlva újra összejöttünk. Aztán egy darabig együtt laktunk Endre albérleti szobájában. Úgy egy hónapig tarthatott, aztán az állandósult veszekedéseink miatt összepakoltam a holmimat és eljöttem tőle. Azt kérded, hogy min veszekedtünk? Hidd el, csupa apróságon. Hogy a reggelihez miért kiflit vettem, és miért nem zsömlét. Hogy ha egyfelé megyünk reggel, miért nem vagyok képes megvárni, amíg ő befejezi az órákig tartó zuhanyozást. Szóval semmiségeken, mert az élet nagy dolgaiban teljesen egyetértettünk. Mindketten tudtuk, mit akarunk elérni, és azt is, hogy az ahhoz vezető út nem lesz leányálom. Szerettünk volna gyerekeket, sőt nagy családot, kutyát, macskát, papagájt és mindazt, ami a családi élettel jár.

És igen, házasságra is gondoltunk, így tartottuk természetesnek. Az egyetem után két évvel a családunk már joggal érdeklődött, hogy ugyan, mikor szánjuk rá magunkat a ceremóniára. Én meg csak hebegtem-habogtam, nem tudtam volna elmondani, hogy Endre az a férfi, aki nekem rendeltetett, csak egyszerűen megőrjít és az idegeimre megy. Hogy az együttélésünk is csak órákig tart, de ugyanez igaz a szakításunkra is. Mert a válást követően egy két-héttel úgyis előkerül az egyikünk. Már szinte kész forgatókönyvünk van valamennyi esetre. Csak valahogy a boldog együttélésre nincs forgatókönyvünk. Pedig már annyi mindent kipróbáltunk. De hiába. Ránk tényleg igaz, hogy se vele, se nélküle.

Csak a szerelem illuzióját keltik – Vannak kapcsolatok, ahol erős érzelmi kötődés mellett nagyon sok apróbb-nagyobb konfliktus adódik – mondja Kunsági Andrea pszichológus. – Ezek a párok is ugyanazt a se veled, se nélküled állapotot élhetik meg, mint azok, akiknél a kötődés ambivalens, és az elszakadás sem jelenti a szabadság örömét, ugyanakkor az együttlét sem jelenti az összetartozást, csak a kötöttséget. A két eset csak kívülről látszik hasonlónak. Az előbbi párterápiával valószínűleg rendezhető, és végre megélhető a párkapcsolat harmóniája. Az utóbbi esetben viszont a felek felnövését, önálló döntésének vállalását kell segíteni, ami gyakran a kapcsolat végét is jelenti. Nincs mély érzelmi összetartozás, a másik nélkül senkinek érzi magát mindkét fél. A se veled, se nélküled állapotok a szerelem illúzióját tudják kelteni, az állandó viharos változás éppúgy növeli az adrenalinszintet, mint egy új szerelem, de állandó stresszként is hat, és így hosszabb távon felőrli a feleket és a kapcsolatot is.