Ne zsarolj!


Ismerek egy férfit, úgy hívják Ottó. Van neki háza, telke, „fizetős” állása, és ami a legfontosabb: egészséges két szép gyereke. Ottó mégis boldogtalan. Tíz éve keseríti az életét az az asszony, aki, – Ottó szentül hiszi – legjobban szereti őt a világon. Pedig Ottót legfeljebb csak zsarolják.

A meggyőzés tán legaljasabb módszerével: érzelmileg zsarolják. Tegyük a szívünkre a kezünket: a módszert – ártalmatlan, vagy legalábbis annak látszó dolgokban is – mindannyian használjuk. Az érzelmi zsarolás alapképlete egyszerű (vesse be bár barát, barátnő, férj, feleség, szülő vagy gyerek). Szerettünket többé-kevésbé aljas módszerekkel rávesszük, hogy a szándékunk szerint (és a saját szándékaival ellentétesen) cselekedjen, behódoljon nekünk. Hogy mik ezek a többé-kevésbé aljas módszerek? Ahány ház, annyi szokás ugyebár. A zsarolás akkor lehet eredményes, ha a zsaroló tudja, mi a partner gyenge pontja. Hogy ha például irtózik a veszekedéstől, a csatazaj, a haragszomrád és „nemszólokhozzád” megszüntetése érdekében: a „békesség kedvéért” sok mindenre hajlandó. Ha túl ragaszkodó, és nincs elég önbizalma akkor elhagyással (burkoltan vagy direkt) fenyegethető. És szinte nincs család, ahol sose hangzott volna el, az „én bezzeg/te bezzeg nem” kezdetű provokatív, bűntudatcsiholó alapmondat.

Mi lenne velem nélküled?

És aki „szeretetből” szánalmas bábfigurává idomította Ottót szintén távoli rokonom. Pedig jól emlékszem még azokra az időkre, amikor Ottó nem volt ilyen tesze-tosza, bizonytalan – és szomorú, amikor még nem zsarolták. Krisztina (ő az asszony) tizennyolc se volt még, amikor ócska kis hátizsákjával (benne egy váltás ruha) megjelent Ottó lakásán. Egy hete mutatta be őket egymásnak valaki egy mulatós éjszakán. Ottó nem gondolta, hogy lesz folytatása a románcnak, de elképedni se volt ideje a lány felbukkanásán, mert ahogy a fiú ajtót nyitott, sírni kezdett. Nem zokogott, nem hüppögött (a női hisztit anyai ágról ordítva zokogósnak és duzzogva hüppögősnek ismerte Ottó) hanem csak állt csendesen, és tágra nyílt szürke szeméből peregtek a könnyek. Ottó csak nézte dermedten, és hirtelen átfutott rajta, bármit megtenne, hogy ezt a szép, szomorú lányt megvigasztalja. Ottó tíz éve küzd a könnyek ellen. Hasztalan, de ezt nem látja be talán soha. Persze voltak jobb idők, mosolygós napok, de aztán mindig jöttek a bajok. Mert Krisztina „zűrös” nő (Ottó a peches szót használná). Az a típus, akit mindig mindenki (szülő, testvér, munkaadó, barát, ismerős és ismeretlen) kihasznál, átver, megtipor – és ezt Ottó, a szép szürke szemeknek, no meg a könnyeknek tíz éve el is hiszi. Ahogy azt is, hogy jól megvannak ők magukban, nincs szükségük senki másra. Ottó eleinte eljárt. Látogatta a rokonokat, a barátokat. Krisztina maradt, mert úgy vélte, nem kedveli őt a társaság, de hát istenem, miért is kedvelnének egy ilyen hallgatag, árva, szerencsétlen teremtést, mint amilyen ő. Szóval egy ideig ment az Ottó, de csak látta maga előtt egyre a szép, szomorú, hazaváró szemeket, úgyhogy sietett mindig (ha korán jött, pláne ha el se ment, ragyogtak azok a szemek!), aztán maradt otthon minden este. Pátyolgatni, szeretgetni, vidítgatni az ő kis feleségét, aki csak akkor boldog e sanyarú életben, akkor nem tör rá óránként a halálnak vágya, ha ő, Ottó a kezét szorongatja. Krisztina a szegény, védtelen naiva szerepkörébe bújt vérbeli, gátlástalan stratéga. Tudja, hogyan tarthatja meg Ottót. Tudja, ha idővel elfogy a szerelem, a felelősségérzet, a kötelességtudat mindennél erősebb Ottóban. Marad, ha belepusztul is. Marad a gyerekek miatt is. (Krisztina ugyanis duplán bebiztosította magát.)

A zsaroló alaptípusai · Az agresszor: támad, vádaskodik, minősít, fenyegetőzik. Ellentmondást nem tűr. („Ha te nem…, akkor fel is út, le is út!”) Kedvenc műfaja a legjobb védekezés a támadás. („Ha te nem lennél ilyen, én se lennék olyan!”) · A néma duzzogó: nem szavakkal zsarol, csak néz, szomorúan, sértetten, megalázotton. Bűntudatra számít. Elszalad, hallgat nagyokat, esetleg el is tűnik egy időre. · „Füles csacsi”: alapmondata a „Mit számítok én!?”. („Te csak menj nyugodtan, addig én itt elleszek, unatkozni fogok, és szomorkodni, de te azzal ne törődj, drágám.”) · A mártír: aki képtelen aludni, ha nincs otthon az ura/gyereke. Akinek megfájdul a feje a vitától. Aki nem érzi nőnek magát, mert nem bókol neki soha a férje. Aki belebetegszik a sok házimunkába, mert nincs segítsége. · Az önpusztító: a mártír súlyosabb formában. Önveszélyessé válik (legalábbis ezzel fenyegetőzik), ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné. („Ha elhagysz, meghalok.”)